Újabb díjakat zsebeltek be vívóink

Mihály Kata, Göttlinger Dániel és Vámosi Boglár is elismerésben részesült.

Többek között a Cívis Talentum ösztöndíjakat, valamint a Békessy Béla sportösztöndíjakat is átadták csütörtökön a debreceni közgyűlés ülésén. A Békessy Béla Vívó Klub sportolói közül Vámosi Boglár Tünde a Cívis Talentum ösztöndíjban részesült, míg Göttlinger Dániel és Mihály Kata Békessy Béla sportösztöndíjat vehetett át.

Városunk középiskolás diákjai számos nemzetközi versenyen öregbítik Debrecen hírnevét. A közgyűlés ezt a kiemelkedő teljesítményt elismerve 2016-ban Cívis Talentum ösztöndíjat alapított azzal a szándékkal, hogy a tehetséges tanulók további versenyekre való felkészülését anyagilag is támogassa.

Békessy Béla sportösztöndíjban olyan, debreceni sportszervezetben versenyző, egyéni- vagy csapatsportágban résztvevő, amatőr vagy hivatásos, felnőtt vagy legidősebb utánpótlás korosztályba tartozó sportoló részesülhet, aki olimpián, paralimpián, világjátékokon, világ- és Európa-bajnokságokon, világkupákon kiemelkedő eredményeket ért el.

 

A képen Papp László és Mihály Kata Fotó: haon.hu

2019-06-28T11:58:37+02:00