Úgy, mint a nagyok

Remek szereplés a hazai versenyzőktől, Szodoray Parádi Hunor pedig tehetsége mellett sportszerűségéről is tanúbizonyságot tett.

A Békessy Béla Vívó Klub újabb állomását rendezte meg a Magyar Vívó Szövetség utánpótlás versenyrendszerét kiegészítő meghívásos regionális versenysorozatának: a 4 Évszak Kupa tavaszi fordulójára is a régióban a Békessy Béla Vívó Klubbal  együttműködő, utánpótlás-nevelő klubok versenyzőit várták, akiknek még szüksége van tapasztalatszerzésre az országos viadalokon történő sikeres helytálláshoz.

A versenysorozat célja, hogy azok a gyermekek is bemutathassák tudásukat, akik még csak most kezdték az ismerkedést ezzel a sportággal. A szervezők ugyanolyan körülményeket teremtenek számukra, mintha már rutinos vívók lennének, ezzel is növelve önbizalmukat.

Már szombaton is remek hangulat uralkodott a Békessy Vívócentrumban, természetesen a hazai tehetségek is pástra léptek: a törpi fiú párbajtőrözők mezőnyében Oszter Barcsay Dominik bizonyult a legjobbnak, míg a törpi lányok között Szabó Emma a hetedik helyen zárt. A junior lányoknál első lett Budai Mariann, Vásárhelyi Éva a harmadik, Reményi Réka pedig a hetedik pozícióban zárt. A junior fiúk küzdelmei után Szodoray Parádi Hunor ezüstérmes lett, Kiss Balázs bronzot szerzett, Széll Sámuel Marcell a hatodik lett a sorban.

Egy érdekes eset is színesítette a versenyt: – A döntőben Hunor 14-14-es állásnál lámpát gyújtott, mindenki találatnak látta, és ünnepelte a győztest, de ő jelezte a versenybírónak, hogy saját magát szúrta meg, így a találat nem érvényes. Gratulálok a sportszerűségéhez! – nyilatkozta Serra György, a Békessy Béla Vívó Klub ügyvezetője.

Vasárnap a gyermek és serdülő versenyszámok következtek: serdülő fiú párbajtőrben Szodoray Parádi Hunor ezüstérmet szerzett. A gyerekek között Kandi Bence a második, Virágos Sebestyén a hatodik, míg Tóth Miklós a hetedik lett. A lányoknál Nagy Blanka zárt a dobogó második fokán.

Eredmények
Gyerek férfi párbajtőr: 2. Kandi Bence, 6. Virágos Sebestyén, 7. Tóth Miklós, 10. Oszter-Barcsay Dominik, 13. Bolzoni Sebestyén
Gyerek női párbajtőr: 2. Nagy Blanka, 13. Szabó Panna Éva, 14. Szekeres Blanka
Junior fiú párbajtőr: 2. Szodoray-Parádi Hunor, 3. Kiss Balázs, 6. Széll Sámuel, 12. Vályi Milán
Junior lány párbajtőr: 1. Budai Marianna, 3. Vásárhelyi Éva, 7. Reményi Réka, 9. Kocis Evelin, 10. Babinszki Anna, 11. Kiss Gréta Borbála, 12. Karcagi Petra (Hajdúvitáz), 14. Nagy Balnka
Serdülő férfi párbajtőr: 2. Szodoray-Parádi Hunor, 15. Nótáros Balázs, 17. Kiss István, 19. Beregszászi Ábel, 20. Szűcs Edvin
Serdülő női párbajtőr: 9. Vásárhelyi Éva, 11. Szekeres Blanka, 12. Babinszki Anna, 14. Kocsis Evelin, 21. Horváth Renáta, 26. Kiss Nelli, 27. Nagy Evelin
Törpi lány párbajtőr: 7. Szabó Emma
Törpi fiú párbajtőr: 1. Oszter-Barcsai Dominik

2019-04-29T20:36:43+00:00