Örülnek, hogy Debrecenben lehetnek

A Békessy termében készülnek a legjobb magyar párbajtőrözők.

Debrecenben, a Békessy Béla Vívócentrumban edzőtáborozik péntektől hétfőig a magyar felnőtt férfi és női párbajtőr válogatott. Olimpiai-, világbajnoki- és Európa-bajnoki érmes vívók érkeztek a cívisvárosba, többek között Szász-Kovács Emese és Siklósi Gergely is a Faraktár utcán készül.
– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a mi termüket választotta a felkészülése helyszínéül a női és férfi válogatott. Kazanyban lesz az utolsó kvalifikációs verseny az olimpiára, a legjobbak szerettek volna nyugalomban, és remek körülmények között edzeni, és erre a kibővített Békessy Vívócentrum alkalmasnak bizonyul. Korábban már több külföldi válogatottat láttunk vendégül, örülünk, hogy ezúttal saját honfitársainkat fogadhatjuk. Bízunk benne, nem utoljára élvezhetik a vendégszeretetünket. Természetesen nem ismeretlenek számunkra a válogatottak tagjai, jó velük újra találkozni, próbáljuk gondtalanná tenni nekik ezt a pár napot – mondta Serra György, a Békessy ügyvezetője.

Kazanyra hangolódnak
A jelenlegi legjobb magyar párbajtőrözők már a márciusban esedékes kazanyi világkupára hangolódnak, hiszen a tét az olimpiára való kijutás lesz. Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok péntek délutáni edzésük után elmondta, ugyan a női csapatnak már nincs esélye kijutni az ötkarikás játékokra, ettől függetlenül jó erőfelmérő lesz a kazanyi verseny. A 38 éves klasszis, aki 2019 szeptemberében ikreknek adott életet, hozzátette, mindig nehéz otthon hagyni a babákat, de néha muszáj ezt megtenni. – Mikor edzőtábor vagy verseny van, a család besegít, persze hiányoznak a gyermekeim, sokat gondolok rájuk ilyenkor is, de ha munka van, akkor csak a feladatomra koncentrálok – fogalmazott a boldog édesanya, aki azt is elárulta, hogy szereti Debrecent, a családjával is el szokott látogatni a cívisvárosba.
Siklósi Gergely világbajnok párbajtőröző örül, hogy kiszakadhatott végre a mókuskerékből, mint mondta, szükségük volt már új impulzusokra. – Jó a Gerevich falain kívül végre mást is látni, már a kétórás utazás is jól esett. Remek hangulatban telt az első tréning, mindenki motivált, a helyszín remek, minden adott ahhoz, hogy hasznosan töltsük a hétvégét. Sok munka vár ránk, ugyanis a cél, hogy a csapattal kijussunk az olimpiára!
Az összetartáson a Békessy Béla Vívó Klub is képviselteti magát, hiszen Mihály Kata a keret tagjaként szintén a legjobbakkal készül.

Akik Debrecenben készülnek
A férfi keret: Siklósi Gergely, Koch Máté, Somfai Péter, Berta Dániel, Rédli András, Szényi Péter, Kovács Gergely, Keszthelyi Zsombor, Peterdi András, Andrásfi Tibor, Osman Touson Maruan, Fenyvesi Csaba
A női keret: Szász-Kovács Emese, Muhari Eszter, Kun Anna, Nagy Kinga, Mihály Kata, Büki Lili, Kardos Edina, Dékány Kinga, Gnám Tamara, Borsody Emma, Tóth Jázmin, Wimmer Dorina, Salamon Réka. Tartalékok: Kolczonay Borbála, Kálmán Gyöngyvér, Szarvas Rita, Demeter Diána, Turcsák Bianka

 

A képen Szász-Kovács Emese Fotó: Matey István

2021-02-19T21:06:05+01:00