Örök élmény marad számára a vébé

Göttlinger Dániel vegyes érzésekkel tért haza Dél-Koreából.

A magyar kerekesszékes vívók öt éremmel, egy arannyal, valamint két-két ezüsttel és bronzzal fejezték be szereplésüket a világbajnokságon, a dél-koreai Cshongdzsuban. A jövő évi tokiói paralimpiára történő kvalifikáció szempontjából kiemelt jelentőségű tornán 31 ország 235 sportolója 20 versenyszámban vívott. A mieink tizenegy pengeforgatóval, köztük a debreceni Göttlinger Dániellel voltak jelen a tornán. A Békessy Béla Vívó Klub kiválósága bár úgy érezte, alaposan felkészült, egyéniben mégsem tudta kihozni magából azt, amire igazán képes. Párbajtőrben és kardban sem jutott tovább a csoportjából, előbbiben a 36., utóbbiban a 43. helyen zárt. A kardcsapat tagjaként viszont a bravúros negyedik pozíciót tudhatja magáénak.

Ki kell elemezni
– A kardcsapat várakozáson felül teljesített, a négy közé jutásért a nagyon erős olasz gárdát búcsúztattuk. Az ukránokkal szemben is közel voltunk a bravúrhoz, két tuson múlott a döntőbe kerülés. Az ember persze telhetetlen, jó lett volna érmet szerezni, azonban így is megsüvegelendő a negyedik hely. Nagyon büszke vagyok a társaimra, végig szépen és eredményesen vívtak. Én is folyamatosan harckészültségben voltam, a pást mellett is ezer fokon szoktam égni, együtt élek a meccsel, és biztatom a többieket – mesélte Göttlinger Dani, aki csak hétfőn délután ért haza Dél-Koreából, de kedden már ott volt munkahelyén.
Danit ugyan valamelyest kárpótolja a csapattal szerzett előkelő pozíció, azonban az egyéniben nyújtott teljesítménye miatt kifejezetten csalódott.
– Vegyes érzésekkel tértem haza. Az egyéni számokban, párbajtőrben és kardban is győzelem nélkül estem ki a csoportból. Úgy éreztem, felkészültem a vébére, az átállással sem volt gond, hiszen elég időnk maradt erre is az edzőtábor alatt. Nem tudom, mi lehetett a gond, nehezen tudtam megemészteni a történteket. Majd az edzőimmel és a pszichológusommal leülök, és kielemezzük a történteket, rá kell jönni az okokra, hogy ki lehessen javítani azokat. Mindenesetre nem adom fel, egyszer számomra is ki fog jönni a lépés! – jelentette ki a kiváló debreceni pengeforgató.
Göttlinger Daninak, mint mondta, örök élmény marad a világbajnokság, már maga az út is nagy kaland volt számára egyedül. – A szöuli edzőtáborozás hasznosnak bizonyult, tét nélkül vívhattam és gyakorolhattam neves riválisok ellen. A rendezésre sem lehetett panaszunk, a szállodában volt a verseny, így nem kellett bajlódni az utazással, szóval minden príma volt. Egyik délután alkalmunk nyílt Szöulban is szétnézni, az is nagy élmény volt – fogalmazott a sportember.
A cívisvárosi vívó a héten engedélyez magának egy kis pihenőt, de utána kezdődik a felkészülés idei utolsó viadalára, a novemberben, Amszterdamban rendezendő világkupára.

Göttlinger Dániel eredményei
Férfi kard egyéni A kategória
36. hely Göttlinger Dániel (Békessy Debrecen) edzői: Pákey Béla
Férfi párbajtőr egyéni A kategória
43. hely Göttlinger Dániel (Békessy Debrecen) edző: Serra Solt
Férfi kardcsapat
4. hely Magyarország: Göttlinger Dániel, Osváth Richárd, Tarjányi István, Zsolnai Sándor edzők: Erdei Péter, Pákey Béla

2019-09-25T20:24:02+02:00