Nemzetközi mezőnyben bronzérmes Nagy Blanka Virág – ezúttal Krakkóban alakított nagyot

A nagyszerű harmadik helyet szerezte meg Nagy Blanka Virág a hétvégén Krakkóban megrendezett Európai Kadét Körversenyen. A fiatal debreceni kiválóságnak eddig ez a legjobb nemzetközi szereplése, amelyen egy hajszál választotta el attól, hogy akár a döntőben is pástra lépjen. Vasárnap a Debreceni Sportiskola versenyzője több mint 250 vívó közül került hibátlan szerepléssel a dobogó harmadik fokára. 

A debreceni kiválóság a csoportjából az első helyen jutott tovább, ezzel az egyenes kieséses szakaszban egyből a legjobb 128 közé kvalifikálva magát. Itt először egy ukrán, majd egy görög ellenfelet búcsúztatott. A legjobb 32 között az MTK vívóját Nébald Franciskát 15-13-ra győzte le, így tovább menetelt a 16 közé. A nyolcaddöntőben a francia DOQUET Anaelle volt az ellenfele. Az európai ranglista vezető a pozsonyi fordulóban ejtette ki a civis városi reménységet, aki most revansot vett és 2 tussal magabiztosan verte a francia lányt. Blanka a negyeddöntőben is megállíthatatlan volt, ahol egy amerikai pengeforgatóval került össze, akit pontos, technikás vívással könnyedén győzött le 15-7-re. Az elődöntőben a DSI versenyzője az észt Anis Dinarával vívott, aki végül egyetlen tussal legyőzte, így Krakkóban Blanka a dobogó 3. fokára léphetett. Az eredménnyel a nemzetközi ranglistán ezzel a 13. helyre menetel előre, megelőzve honfitársait.

A nőknél a Debreceni Sportiskolát további 4 vívó képviselte, akik szépen helyt álltak a megmérettetésen és rengeteg tapasztaltot gyűjtöttek a nemzetközi porondon. A legjobb 64 közé bejutott Szabó Panna Éva, aki végül a 62. helyen zárt.

A kadét körversenyen a férfiak február 12-én vívtak. Itt a Debreceni Sportiskola színeiben Mező István Ottó indult, a Békessy Béla Vívó Klubbot pedig Kovács Bálint képviselte. Elsődleges cél náluk is a nemzetközi versenyen való rutinszerzés volt.

 

Eredmények:

Kadet ECF – egyéni férfi:

Mező István Ottó – DSI

Kovács Bálint – Békessy

 

Kadet ECF – egyéni női:

  1. Nagy Blanka Virág – DSI
  2. Szabó Panna Éva – DSI
  3. Berényi Rebeka Anna – DSI
  4. Szekeres Blanka – DSI
  5. Vásárhelyi Éva – DSI

 

2022-02-24T22:10:56+00:00