Nehéz sorsú gyerekekkel ismertette meg a vívást

Móricz Sándorné Henriett örömmel látta, milyen érdeklődőek voltak a fiatalok.

Egy sportprogram keretén belül ismertette meg Hajdú-Bihar több településén a hátrányos helyzetű gyerekekkel a vívást Móricz Sándorné Henriett. A nyíradonyi sulivívó oktató, helyi testnevelő a Békessy Béla Vívó Klub által a rendelkezésére bocsátott eszközökkel járta a megyét. Megfordult Nyírbogáton, Nyírlúgoson, Nyírmihálydin és Nyírbélteken; mindenhol örömmel fogadták a fiatalok és szüleik is.
Újdonság volt számukra ez a sportág, megmutattam nekik az alapokat, ki is próbálhatták a vívást, illetve felvehették a fejvédőt, nagyon érdeklődőek voltak. Azon túl, hogy egy nem annyira hétköznapi mozgásformával ismerkedhettek meg, az új ismeretanyagnak köszönhetően, ezentúl, ha esetleg a tévében néznek vívást, jobban értik majd, mi is történik a páston – mondta el Móricz Sándorné Henriett, aki nagyon hálás a debreceni klubnak, amiért biztosították a szükséges felszerelést.
A testnevelő, edző egyébként szeret kipróbálni, megtanulni új dolgokat, így került kapcsolatba a vívással is.

2020-10-16T13:16:50+00:00