Nagyüzem a pástokon

Két napon át küzdöttek a párbajtőrözők a Békessy Béla Vívócentrumban.

Ismét nagy sikerrel rendezte meg a Békessy Béla Vívó Klub hagyományos viadalát: múlt hétvégén került sor a Békessy Béla Emlékversenyre, melyet immár 18. alkalommal tartottak meg. Ezúttal is bebizonyosodott, óriási népszerűségnek örvend a „B” kategóriás párbajtőrözők számára meghirdetett megmérettetés, melyre közel 25 egyesületből majd’ 150 vívó érkezett. A Békessy Béla Vívócentrumban lebonyolított versenyt kiélezett asszók és jó hangulat jellemezte, a rendező klub nagy örömére a hazai versenyzők is kiváló formát mutattak egyéniben és csapatban is, az érmek mellett szép helyezéseket is bezsebeltek a debreceniek. Csapatban a női és férfi békessys formáció is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Serra Bendegúz, a Békessy szakmai igazgatója elmondta, egy meghívásos tőr viadal is zajlott az emlékversennyel egy időben, melyet hasonlóan a Négy Évszak Kupához, a régióban működő tőrrel is foglalkozó partner egyesületek gyerekei számára rendeztek meg. Itt négy hazai vívó indult, kadet tőrben Chen Zhang Tamás első lett, Nagy András pedig a második. Az újoncok között Matolcsy Donát a harmadik, míg Balogh Ádám az ötödik helyen zárt.

 

A Békessy Béla Vívó Klub növendékeinek eredményei

Férfi párbajtőr egyéni: 5. Serra Solt, 8. Ványi Levente, 18. Aranyos Gergő, 19. Tokaji Tamás, 30. Szodoray-Parádi Hunor, 38. Makray Bence, 40. Széll Sámuel Marcell, 58. Balogh Szabolcs, 60. Kormos Levente, 66. Kiss Balázs, 82. Szentkirályi István
Női párbajtőr egyéni: 4. Fedor Tamara, 17. Vásárhelyi Éva, 22. Reményi Réka, 27. Budai Marianna, 32. Babinszki Anna, 38. Karcagi Petra Éva (Hajdúvitéz KSE), 40. Gulácsi Kendra
Férfi párbajtőr csapat: 3. Békessy Béla Vívó Klub-DHSE Old-Boys (Aranyos Gergő, Makray Bence, Serra Solt), 5. Békessy Béla Vívó Klub 1 (Balogh Szabolcs, Tokaji Tamás, Ványi Levente), 10. Békessy Béla Vívó Klub 3 (Kiss Balázs, Kormos Levente, Parády Hunor, Széll Sámuel Marcell)
Női párbajtőr csapat: 3. Békessy Béla Vívó Klub (Babinszki Anna, Fedor Tamara, Reményi Réka, Vásárhelyi Éva)

2019-05-18T11:49:06+02:00