Megérkezett az elitbe

Hibátlan csoportkört követően kvalifikálta magát a Békessy vívója, Mihály Kata a főtáblára.

Remekül szerepelt Mihály Kata múlt hétvégén a barcelonai női párbajtőr világkupa- versenyen. A Békessy Béla Vívó Klub sportolója veretlenül zárta a csoportkört a roppant sűrű és nívós mezőnyben, így másnap a 64-es főtáblán bizonyíthatott. Sajnos nem volt szerencséje, hiszen az ukrán Pantyeljejevával került össze a 32-be jutásért, aki nagy csatában, 15:12-re múlta felül a debreceni párbajtőrözőt.

Kata bizakodva várta a viadalt, pláne az ampostai edzőtábor után, azzal azonban nem számolhatott, hogy az influenza ledönti a lábáról a világkupa előtt. „Nem volt könnyű a verseny, pláne, mert a hét elején sajnos engem is elkapott az influenza. A megmérettetésig próbáltam magam kikúrálni, ami valamennyire sikerült, bár az állóképességemen megérződött a betegség. Szerencsére a körmérkőzés jól ment: annak ellenére, hogy egy vívó nem jelent meg a csoportban, ami által a tusarány sokat változhat, sikerült az összes asszót megnyernem, így kiemeltek a másnapi 64-es táblára. Ez azért is volt jó, mert a rengeteg induló miatt többen még este fél 8-kor is versenyeztek. A 32-be jutásért egy ukrán ellenfelet kaptam, aki a legutóbbi GP-n a második lett. Úgy gondolom, verhető volt, az asszó első felében én vezettem, sajnos a közepétől nem jól taktikáztam, amit az ellenfelem egyből ki is használt, így nem sikerült megvernem. Nagyon sajnáltam, hogy így alakult, de sokat tanultam belőle. Kevesebb, mint egy hónap múlva lesz Budapesten Grand Prix, ami kiemelten fontos lesz nekem, bízom benne, hogy akkor nem lesznek nehezítő tényezők, és „ki tudom vívni magamból” azt, amire képes vagyok – összegezte a történteket Mihály Kata, aki végül a 45. helyen zárt.

 

Új dimenziók

A Békessy szakmai igazgatója, egyben Kata edzője, Serra Bendegúz is elkísérte tanítványát Barcelonába, és elmondta, ő miként látta a történteket. – Színvonalas viadal volt, melyen Kata magabiztos, érett vívást produkált. A vele dolgozó háttérstábnak is köszönhetően sokat fejlődött a legutóbbi vk óta, amelyen szerepelt. Egyértelműen előre lépett, immár a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozik. A főtáblán jól kezdett az ukrán lány ellen, de riválisa idővel megtalálta az ellenszerét. Mindenki meg van elégedve a teljesítményével, Kovács Iván szövetségi edző is csak jókat mondott róla. Kata megérkezett az elitbe, új dimenziók nyílnak meg előtte – fogalmazott Serra Bendegúz.

2019-03-04T15:33:30+01:00