Két fegyvernemben is indul Doki az ob-n

Rekordnevezés érkezett a veteránok hétvégi versenyére.

Törökbálinton rendezik meg a veterán vívók országos bajnokságát az előttünk álló hétvégén. A viadalon a 40. életévüket betöltött férfiak és nők szerepelhetnek tőr, kard és párbajtőr szakágban, egyéniben, illetve csapatban. Ez a megmérettetés sem múlhat el úgy, hogy ne lépjen pástra a Békessy Béla Vívó Klub sokat látott Dokija, vagyis dr. Szentkirályi István.

Idén rekordot dönt az indulók száma, 168 egyéni és 30 csapat nevezés érkezett. – Hallottam, hogy sokan leszünk, bár az én korosztályomban, a 75+-osok között annyira nem, de így is olyan hét-nyolc induló várható, ami egész jó. Úgy érzem, jól sikerült a felkészülésem, hárman is megyünk Debrecenből, a másik két sportemberrel asszóztam, ami nagyon hasznos volt, illetve a saját klubomban az edzőm is mindent megtett annak érdekében, hogy megfelelően megalapozzuk az előttem álló időszakot, még május elsején is bejött velem tréningezni. Párbajtőrben és tőrben is indulok majd hétvégén, bízom benne, mindkét fegyvernemben olyan eredményt érek el, amellyel magam is elégedett lehetek. A csoportküzdelmek során még együtt szoktunk vívni a 60+-osokkal, ami számomra azért jó, mert így mindig lemérhetem, milyen formában vagyok, ez ad egy megfelelő önbizalmat a folytatásra. Az ob jó alap lesz a május végi Európa-bajnokságra, amelyen szintén elindulok – mondta a 76. életévét taposó világbajnok pengeforgató.

Még mindig izgul

Szentkirályi elárulta, megannyi versennyel a háta mögött is szokott még izgulni, mielőtt fegyvert ragad. – Munkál bennem egy egészséges drukk, ennek erősségi szintje az ellenfél kilététől is függ. De az ellenkezője is meg szokott esni, olyanokkal szemben, akiket már többször legyőztem, elbizakodottá válok, és ezzel bajba sodrom magamat. Az én koromban még fokozottabban oda kell figyelni egy-egy viadal közben, mert bár a rutinom egyre csak fokozódik, a tempóm viszont csökken. A vívásban az edzés kínszenvedés, a versenyzés ellenben csodálatos, mikor beviszem a győztes találatot, az egyfajta csúcsélmény, ez adja meg az egész lényegét – mesélte Doki, aki bár már nyugdíjas, de még mindig nagyon aktív életet él, hiszen a vívás mellett rendszeresen teniszezik is.
Emlékezetes, hogy tavaly épp a törökbálinti ob-n avatták Szentkirályit.

Fotó: arhivum.torokbalintma.hu

2019-05-15T09:31:21+02:00