Hiába az időszűke, a színvonal maradt

Közel 200 induló vett részt a hajdúhadházi viadalon.

A hajdúhadházi fordulóval megkezdődött az Olimpici GP újabb szezonja: nem volt könnyű helyzetben a rendező Békessy Béla Vívó Klub, ugyanis a szövetség csak október 29-én hozta meg döntését, miszerint meg lehet rendezni a viadalt. Mindez azt jelentette, hogy egy hete volt az egyesületnek tető alá hozni ezt a nívós megmérettetést. A Békessy stábja állta a sarat, így minden flottul ment a november 6. és 8. között lebonyolított verseny.

Egy hét alatt
– Mivel nem lehetett tudni, hogy végül lesz-e viadal, úgy vágtunk bele az előkészületekbe, hogy bármit vissza tudjunk vonni, ha arra kerül a sor. Így egy alap már volt, de a munka oroszlán részét egy hét alatt kellett összehoznunk. Egy negyven fős stábbal dolgoztam, mindenki profin tette a dolgát, hálás vagyok nekik, a hozzáállásért és a lelkesedésért. A viadal zárt kapuk mögött zajlott, el kell fogadnunk, hogy most ez a helyzet, be kell tartani az előírásokat, és örülni, hogy legalább lehet megmérettetéseket rendezni. A koronavírus-járvány miatti szigorítások okán a külföldiek ezúttal nem indulhattak, ahogyan a törpici korosztály képviselői sem léphettek pástra, illetve a felversenyzés sem volt lehetséges, de így is közel 200 pengeforgató indult el. Az Olimpici egy nívós rendezvénynek számít Magyarországon és nemzetközi szinten is, a színvonalat most is tartottuk, sőt újabb fejlesztéseket vezettünk be. A visszajelzések is pozitívak, az edzők, vívók hálásak, rugalmasak voltak – értékelt Serra György, a Békessy ügyvezetője, aki hozzátette, hogy Hajdúhadházon ráadásul kilenc klubtagjuk tett sikeres versenybírói vizsgát.

Eredmények
Olimpici GP Hajdúhadház
Gyermek férfi párbajtőr: 19. Oszter-Barcsay Dominik
Újonc női párbajtőr: 7. Oláh Enikő Júlia, 17. Szekeres Abigél
Serdülő női párbajtőr: 9. Nagy Blanka Virág, 19. Szekeres Blanka, 21. Szabó Panna Éva
Serdülő férfi párbajtőr: 16. Kandi Bence Zsolt, 28. Kovács Bálint Tamás, 30. Bolzoni Sebestyén Mario

2020-11-10T06:07:16+01:00