Felszínre hozzák a Benned rejlő erőt

Profi instruktorok segítsége mellett válhat bárkiből a fénykardvívás bajnoka.

A szórakozás és a testmozgás különleges univerzumába invitál október 5-től a Békessy Béla Vívó Klub, indul ugyanis a fénykardvívás oktatása. Az egyesület a nemrégiben tartott ünnepélyes teremavatóján jelentette be, egy új fegyvernemben is kipróbálhatják magukat az arra kedvet érzők.
Az érdeklődők nagy száma is jelzi, van létjogosultsága az újításnak. Serra György, a Békessy ügyvezetője elmondta, bár sokan kinevették őket, az amerikai, ausztráliai és nyugat-európai példa egyértelműen mutatja, a fénykardvívás nem csupán egy játék, komolyan is lehet csinálni.
– A fénykardvívás egy érdekes, új színfoltja a debreceni vívásnak. Azért gondoltuk, hogy belevágunk ennek oktatásába, mert egy vonzó mozgásforma lehet azok számára is, akik a hagyományos sportágak elől elzárkóznak, de mégis szeretnék karban tartani a testüket. Mióta bejelentettük az új fegyvernemet, sorra érkeznek a megkeresések, az emberek érdeklődnek az edzések iránt – mondta a vezető.

Élményvívásra is van lehetőség
A klub tíz éves kortól várja a jelentkezőket. – A gyerekekben körülbelül tíz éves korukra alakulnak ki a megfelelő koordinációs képességek, ekkor már elbírják a fegyvert, és használni is tudják – ezért határoztuk meg a korhatárt tíz év felett. Hétfőnként, illetve szerdánként 18 és 19 óra között lesznek az edzések a vívócentrumunk új termében, melynek dekorációja tematikájában is illik a fénykardvíváshoz. Csapatépítő tréningek keretében is szívesen várjuk az embereket, emellett élményvívásra is van lehetőség, vagyis ha valaki csak ki szeretné próbálni, milyen is jediként harcolni, az is megoldható – részletezte Serra György.
Kiderült, a Békessynél az az elképzelés, hogy mint sportot oktassák a fénykardvívást, a mintát pedig Nyugat-Európa, Amerika, valamint Ausztrália szolgáltatja. – Más országokban roppant népszerű ez a szakág, már versenyrendszere is van, hazánkban még itt nem tartunk, de bízom benne, idővel eljutunk erre a szintre. Franciaországban például olyannyira komolyan gondolják, hogy állami támogatásban is részesül, mint hivatalos fegyvernem. Mi sem csak úgy, a saját elképzelésünk szerint fogjuk képezni a sportolóinkat, edzőinket olasz szakemberek készítették fel arra, hogy a lehető legjobban át tudják adni tudásukat a padawanoknak – fogalmazott az egyesület ügyvezetője.
További információk találhatóak a www.debrecenivivas.hu oldalon, illetve a 30/289-8451-es telefonszámon is lehet informálódni, időpontot egyeztetni.

2020-10-01T18:41:12+02:00