Éremért utazik Tokióba a világbajnok

Madarászné dr. Mező Boglárka személyében Debreceni résztvevője is lesz a paralimpiának.

Bár hivatalos értesítés még nem érkezett, ettől függetlenül már biztos, hogy Madarászné dr. Mező Boglárka is ott lesz augusztusban Tokióban a paralimpián. A Békessy Béla Vívó Klub korábbi kerekesszékes vívójának ezzel egy nagy álma válik valóra. – Még 2013-ban, amikor elkezdtem vívni, csodálva néztem a többieket, akik indulhattak Rióban. Most én is átélhetem majd ezt a csodát. Nagyon boldog vagyok, hogy Tokióban már én is ott lehetek, sok munka van benne. Még amikor egyetemre jártam, Várnay Ernő professzor úr vitt el a Békessy termébe, ahol rögtön beleszerettem a vívásba. Szeretem a sportág dinamizmusát, és hogy szellemileg is a topon kell lenni. Jó alapokat kaptam Debrecenben, jelenlegi klubomnál, a Törekvés SE-nél pedig folytathattam a munkát, tovább fejlődhetek – kezdte Bogi, aki tanulmányai után Budapestre költözött, és jelenleg a BRFK jogi munkatársa.

Tudja, miért küzd
Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt a Tokiói Nyári Paralimpiai Játékokat is elhalasztották egy évvel, idén augusztus 25. és szeptember 5. között rendezik meg a küzdelmeket. A B kategóriában versenyző Mező Boglárka egyéniben kardban és tőrben is indul majd, az, hogy a tőrcsapat tagjaként megmérettetheti-e magát, majd csak májusban dől el. – Persze ahogy mindenkit, engem is letaglózott a halasztás, de úgy hiszem, végső soron számomra jól is jött ez a plusz egy év, mert volt időm fejlődni. Nekem megmaradt a mindennapi ritmusom, mert dolgozni ugyanúgy bejártam, az edzést otthon oldottam meg, ahogy tudtam, a férjem is sokat segített. Azért nem tagadom, így valamivel nehezebb volt megtalálni a motivációt, de minden nap ott lebeg a szemem előtt, miért is küzdök. Éremmel szeretnék hazatérni Tokióból, jó lenne aranyat nyerni, de oly sok mindenen múlik a siker. Mivel nem voltak versenyek, nem igazán lehet tudni, a nemzetközi mezőny, ami egyébként elég kemény, milyen szinten van, számít, a csoportküzdelmek miként sikerülnek, kivel kerül össze az ember, és még sorolhatnám. Egy biztos, mindent meg fogok tenni, hogy a maximumot hozzam ki magamból – fogalmazott a debreceni vívóhölgy, aki 2019-ben a dél-koreai Cshondzsuban megrendezett Kerekesszékes Vívó Világbajnokságon a tőrözők csapatversenyében arany-, egyéni kardban pedig ezüstérmet szerzett. Érdekesség, hogy a tőrt csak 2018-ban kezdte el a vívóhölgy.

A munka meghozza az eredményét
Bogi elmondta, nagyon hiányzik neki a versenyzés, de örül, hogy legalább már edzésre járhat. Ugyan nem sok szabadideje marad a munka és a tréningek mellett, de úgy érzi, megéri az áldozatot. – Reggel hétre járok dolgozni, délután fél négykor végzek, utána irány a terem, és csak este hét körül esek haza. Fárasztó, de hiszek abban, hogy a munka meghozza az eredményét. A jelenlegi klubomban minden feltétel adott, jók a trénereink, sok edzőpartnerem van, és a csapattársaim is a barátaim lettek. Hajmási Évával és Osváth Richárddal sokat támogatjuk egymást, minden adott a jó eredmények eléréséhez – nyilatkozta a cívisvárosiak büszkesége, aki egyéniben és csapatban is szeret küzdeni, utóbbi szerinte azért különleges, mert annak külön feelingje van.
És hogy mi lesz Tokió után? Bogi szeretne ott lenni a következő paralimpián is, de előtte vár még rá egy másik fontos „projekt”, férjével belevágnak a családalapításba.

Fotó: twitter.com/police

2021-04-23T09:15:18+02:00