Elmarad a MEFOB: a vívók sajnálják, de megértik a döntést

A járványhelyzet miatt nem rendezik meg a hétvégi vívó MEFOB-ot.

A járványügyi helyzetre és a kormány által bejelentett járványügyi intézkedésekre tekintettel a 2020-as év hátralévő részére tervezett Magyar Egyetemi-Főiskolai Országok Bajnokságokat (torna, tollaslabda, vívás, judo, úszás) a sportági szakszövetségekkel, az egyetemekkel és a szervezőkkel egyeztetve elhalasztják – közölte a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség a hivatalos honlapján. A versenyeket új időpontban, a tervek szerint jövő tavasszal pótolják, az aktuális kormányzati szabályozástól és egészségügyi ajánlásoktól függően. A döntés természetesen vonatkozik a most hétvégére tervezett debreceni vívó MEFOB-ra is, amely a Debreceni Egyetem és a Békessy Béla Vívó Klub (BBVK) együttműködésében jött volna létre.

– Másfél héttel ezelőtt jött az elnökségi javaslat a halasztásról, amit mi elfogadtunk. Természetesen vegyesek az érzéseink, mert szívesen megrendeztük volna, de az egészség a legfontosabb, így jelen helyzetben az volt a legjobb, ha eltoljuk a versenyt tavaszra – ismertette a Hajdú-bihari Napló megkeresésére Serra György, a Békessy Béla Vívó Klub ügyvezető igazgatója, aki azt sem titkolta, egy ekkora esemény megszervezése majdnem egy évvel korábban már elkezdődik.

– Először is meg kell pályázni a MEFOB-ok rendezési jogát. Szigorú protokollok szerint zajlik egy ilyen verseny, amelyek előírásait és feltételeit biztosítani kell: folyamatos a kapcsolattartás többek között a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel, a vívószövetséggel és egyéb partnerekkel. A koronavírus-járvány miatt óvatosságból mindent úgy szerveztünk, hogy adott esetben lemondható legyen, gondolok itt az utazás- és szállásszervezésre vagy éppen a különdíjakra. Örülnénk, ha január-februárban meg lehetne tartani a versenyt, mert tavasszal már a jövő évi MEFOB-ra kell pályázni – mondta el a szakember.

 

Online edzések

A járvány második hullámának rendelkezései a BBVK mindennapjait is átrendezték. Az egyesület versenyengedéllyel rendelkező sportolói továbbra is járhatnak edzésre, azok, akik nem rendelkeznek – ők vannak többen – pedig online edzéseken vesznek részt. Utóbbiakat az interneten keresztül instruálják a szakemberek: mindenki bejelentkezik a konferenciabeszélgetésbe és elkezdődik a közös edzés.

– Ehhez beszereztük a szükséges eszközöket, az edzők a vívóteremben nagy kijelzőkön keresztül követhetik a feladatok végrehajtását – tájékoztatott Serra György. – A tavaszi időszakból tanulva alakítottuk ki az online edzéstervet, ugyanis ezek nagyobb kreativitást igényelnek. A pandémiás időszakban a motiváció fenntartása a legnehezebb, ebben pedig segít, ha versenyzők legalább webkamerán keresztül látják egymást, így a közösségi élménynek köszönhetően senki sem érzi egyedül magát edzés közben – mondta el Serra György.

(Forrás: haon.hu/MSZ)

2020-11-20T13:49:13+01:00