Debreceni vívómúlt 2019-03-20T12:08:33+00:00

Debreceni vívómúlt

Bár Debrecenben viszonylag későn indult be a vívás tanítása, még így is 1867 óta jelen van ez a sportág a cívisvárosban. A debreceni vívósport kezdeteit a Debreceni Tornaegylet 1867-es megalakulásához köthetjük, hiszen tagjai a kezdettől fogva művelték a vívást. Az 1900-as évek elején már a Debreceni Vívó Club keretében vívtak a városban.

A cívisvárosi vívótársadalom kiemelkedő büszkesége debreceni származású Békessy Béla, aki amellett, hogy 1902 és 1907 között nyolcszor országos bajnokságot nyert kardban és tőrben, az 1912-es stockholmi olimpián kardvívásban a második helyet szerezte meg (az aranyérmet a magyar Fuchs Jenő nyerte). Békessy Béla 1916-ban, mint huszártiszt az első világháborúban vesztette életét. Debrecen a mai napig hűen ápolja emlékét (a Debreceni Vívó Club 1923-ban Békessy Béla nevét vette fel, a nevét viselő verseny Debrecen sportéletének rangos eseménye volt).

Ugyancsak Debrecenből indult Testyánszky Ödön, aki az 1928-as amszterdami olimpián kardvívásban aranyérmet szerzett. A két világháború között Debrecenben a Vívó Club mellett az egyetemen a Debreceni Atletikai Clubban (DEAC) és az összes középiskolában is művelték a vívást. Ebben az időben Magyarországon – így Debrecenben is – bár tiltott volt, még rendszeresen előfordultak párbajok, ahol az ellenfelek éles fegyverekkel vették fel egymással a küzdelmet az úgynevezett becsületbeli ügyek elintézésére. 

A második világháborút követően az újrakezdésre a DEAC és a Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) 1948-ben megalakult vívószakosztálya keretei között kerülhetett sor. Ebben az időben Ferenczi Pál és Gyulai Gábor vívómester keze alól kerültek ki jól képzett vívók, akik országos szinten is megállták a helyüket (Kósa Csaba, Eiben Ottó, Jakab Attila, Sallai Sándor, Félegyházi Csaba). Ezekben az években olyan, később a legnagyobb magaslatokra hágó vívók kezdtek el Debrecenben vívni, mint Kamuti Jenő, olimpiai ezüstérmes tőrvívó, Fenyvesi Csaba, olimpiai bajnok párbajtőrvívó, vagy Vári Attila, Universiade-győztes párbajtőrvívó.

Az 1960-as és 1970-es évtizedek a kiváló edző, Fülöp Gyula nevével fémjelezhetők. Ezalatt az idő alatt fáradtságot nem kímélve, fiatalok százaival ismertette és szerettette meg a vívást, tette Debrecent a magyar vívó utánpótlás elismert központjává.

Napjainkban a versenyszerű hajdúsági vívásban a Békessy Béla Vívó Klub meghatározó szerepet játszik, ahol a Serra testvérek – Serra Bendegúz, György és Solt – munkája nyomán született a párbajtőrvívás számára otthont adó színvonalas, remek légkörű vívóterem. A Serra fivérek nem csak szervezik a szakosztály életét, hanem mint edzők és versenyzők is szép eredményeket mondhatnak magukénak.

2005 szeptemberétől a Debreceni Honvéd Sport és Diáksport Egyesület vívószakosztályaként működött tovább, mint DHSE-PMD Vívóklub. 2009-től Debrecen városának köszönhetően a jelenlegi helyszínen, a volt Műhelytelepi Általános Iskolának a tornaterméből kialakított vívóteremben zajlanak a foglalkozások. Békessy Béla tiszteletére, halálának 100. évfordulója alkalmából vette fel egyesületünk a kiváló sportember nevét.