A nyáron a táboroké lesz a főszerep

Serra Bendegúz örül, hogy legalább közel normálisan zárulhatott az év.

Lezárult a 2019/20-as szezon, egy ideig nélkülözni kényszerülnek a növendékeink az edzéseket. Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt kurta-furcsa évet zártunk, de ami örömteli, hogy legalább szépen végződött az idény. Május 11-én már megkezdődhettek a szabadtéri foglalkozások, júniusban pedig ismét a vívócentrumban folyhatott a munka.
– A járvány közbeszólt, és teljesen átírt mindent. Az évzárás ennek ellenére szépre sikerült, a gyerekek kedélyét megnyugtatta, hogy az utóbbi hetekben majdnem visszatért a normális rend. Bízunk benne, ősszel elkerül minket a második hullám, ám ha mégsem, mi arra is fel vagyunk készülve, már most különböző terveket dolgozunk ki a legrosszabb eshetőségre is. Fantasztikus volt, mikor újra elindulhattak az edzések, számunkra, oktatóknak is, de ami ennél is fontosabb, a fiatalok is élvezték, hogy újra járhattak a foglalkozásokra, találkozhattak társaikkal– mondta el Serra Bendegúz, a Békessy Béla Vívó Klub szakmai igazgatója, majd azt is megosztotta, mi lesz az elkövetkezendő időszak programja.
A nyáron Hajdúhadházon a vívóovi-vívósuli edzőtáborunkat tartjuk meg, majd július 27. és augusztus 2. között Kácson lesz a szokásos összetartásunk. Augusztusban különböző hazai edzőtáborokat szervezünk, amelyeken külföldiek ezúttal nem, viszont több hazai klub vívói is részt vesznek majd. Fontos, hogy idejében elkezdjék a tréningeket a vívóink, hiszen a tervek szerint augusztus végén, szeptember elején igazi nagyüzem várható, a szövetség több versenyt is meg akar tartani. Valamint mi is hazai viadalokkal készülünk, többek között a 4 Évszak Kupára várjuk az ifjú pengeforgatókat.

2020-07-02T19:25:49+00:00