A legjobb nyolcba jutna a vébén Doki

Dr. Szentkirályi István is a magyar sikerekért küzd majd Kairóban.

Egyiptomban, a veterán vívó világbajnokságon lép pástra a Békessy Béla Vívó Klub kimeríthetetlen energiaforrásokkal rendelkező versenyzője, dr. Szentkirályi István. A sokak által Dokiként ismert sportember hiába tapossa már 77. életévét, napi rendszerességgel sportol. A vívás mellett a tenisz is nagy szenvedélye, azzal tartja lendületben magát.

Szentkirályi remek előjelekkel várhatja az október 5. és 11. között rendezendő vébét, hiszen az utóbbi hetekben príma eredményeket ért el azokon a versenyeken, amelyeken elindult. Nyár végén a Balaton Kupa keretében megrendezett Wernitzer Julianna (tőr), és Szalay Gyöngyi Emlékversenyen (párbajtőr) is megmérettette magát a 75+-os korcsoportban, és egyik fegyvernemben sem talált legyőzőre. Szeptember közepén a 2019. évi Nemzetközi Veterán Vívóbajnokságon, Törökbálinton is fegyvert ragadott, a 70+-osok között a harmadik lett. Utóbbi viadalon Európa java jelen volt, így remek erőfelmérő volt a vébé előtt.

Doki korábban arra panaszkodott, hogy a teste nem elég gyors, általában gondolatban sokkal előrébb tart. Mára szerencsére sikerült felgyorsulnia, ami egyrészt Serra Solt vívóóráinak köszönhető, másrészt pedig a rendszeres teniszezésnek. – Sokáig úgy volt, hogy nem tudok indulni a világbajnokságon, ugyanis macerás a kiutazás, de végül szerencsére mégis összejött. Egyéniben tőrben szállok harcba, szeretnék a legjobb nyolcba jutni, ami nem lesz könnyű, hiszen a világelit is jelen lesz – mondta.

A 2018-as veterán világbajnokságon Szentkirályi bejutott a legjobb nyolc közé, vébén életében először sikerült ez neki tavaly, de bízik benne, hogy nem utoljára. Az első nagy sikerét veteránként egyébként 2009-ben érte el, mikor második lett az Európa-bajnokságon a 60 éves korosztályban, 66 évesen. Hetvenévesen aztán Várnában csapatban világbajnok lett, majd egy évvel később sikerült az Európa-bajnokokságot is megnyerniük csapatban. Kontinensviadalon négy alkalommal szerzett bronzérmet egyéniben.

(Fotó: www.haon.hu)

2019-10-04T19:16:48+02:00