A fiatalítás és az építkezés éve jön

Nemzetközi mezőnyben mérhették le a fiatalok, hol tartanak.

Szatellit-világkupát rendeztek múlt hétvégén Belgrádban, ezzel megkezdődött az új szezon. A nemzetközi megmérettetésen a Békessy Béla Vívó Klub egy maroknyi csapata is megmérkőzött. A debreceniek közül párbajtőrben Serra Solt jutott a legtovább, a 14. helyen zárt a 72 fős mezőnyben. A fiatalok közül Szodoray-Parádi Hunor az 55., Kormos Levente a 65., Balogh Szabolcs pedig a 66. pozícióban végzett. A hölgyek között Fedor Tamara kisebb sérüléssel is vállalta a szereplést, és végül a 37. lett. Varga Dóra a 45., míg Budai Mariann az 51. volt a sorban. Serra Bendegúz, a Békessy szakmai igazgatója elmondta, összességében pozitív versenyt zártak, mindenkinek volt győzelme. A vezető szerint a tapasztalatszerzés szempontjából mindenképp megérte részt venni a viadalon, ahol megkezdődött a következő generáció mély vízbe dobása.

Közeledik a vb

Serra Bendegúz az előttünk álló versenyszezont illetően is nyilatkozott. – Az előttünk álló idény az építkezés jegyében fog telni: egyrészt új teremrésszel bővítjük a vívócsarnokunkat, másrészt pedig a fiatalok kerülnek előtérbe, a jövő nemzedékének kialakítása zajlik. Az élversenyzőink közül Göttlinger Dániel készül a kerekesszékes világbajnokságra, amelyet Szöülban rendeznek szeptember 17. és 23. között. Mihály Kata esetében az a terv, hogy újra formába lendüljön, és visszaverekedje magát a válogatottba. Az olimpia előtti év roppant fontos, már eddig is több kvalifikációs viadalon vett részt, jövő héten pedig a pozsonyi szatellit-világkupán indul.

2019-09-04T02:42:30+00:00